Oké, kiégés, de mit csináljak?
Oké, kiégés, de mit csináljak?
Van úgy, hogy nehezen megy a reggeli ébredés, kevésbé tudok koncentrálni a munkára, és este csak hazaesek, be az ágyba, majd újra elölről indul a nap. Nem tudok foglalkozni a családommal, a gyerekeimmel, a barátaimmal. Fáradt vagyok. Nem simán fáradt, hanem valahogy összetetten. Fáradtak a szemeim, a testem, az elmém, a lelkem. Csak aludni, pihenni szeretnék. Mi a baj velem?
Mi a kiégés? Honnan tudom, hogy érintett vagyok?
A kiégés fogalmát 1974-ben Herbert J. Freudenberger írta le. Akkoriban a segítő foglalkozásúak körében figyelték meg azt a tünetegyüttest, ami testi, mentális és érzelmi kimerüléssel járt. Később azoknál is észlelhető volt, akik emberekkel dolgoztak, mára azonban már szinte mindenkit érinthet, és 2019 óta az Egészségügyi Világszervezet is betegségként tartja számon.
Hogyan alakul ki ez a betegség?
Általánosságban elmondható, hogy a munkában tapasztalható túlhajszoltság, a folyamatos stressz, az elismerés és a produktum hiánya, a tehetetlenségérzet, a folyamatos időzavar, és ezek következményei, valamint a töltődés, az énidő hiánya, a minőségi emberi kapcsolatok hiánya, az életcéloktól való távolodás vezetnek oda, hogy teljesen kimerülünk. Ráadásul a kiégés alattomos betegség, beeszi magát a mindennapjainkba, észre sem vesszük, hogy egy lefelé tartó mozgólépcsőn állunk. Nem egyik napról a másikra történik, ráadásul a kiindulási pont meglepően az, hogy élvezzük, amit csinálunk. Hiszen abba beleadunk mindent, lelkesen dolgozunk, hajtunk, fokozott erőfeszítést teszünk a munkába – ebből alakulhat ki könnyen az, hogy elkezdjük elhanyagolni a saját igényeinket, nem töltődünk, utolsó helyre priorizáljuk azokat a tevékenységeket, amik a magunkra szánt minőségi időt szolgálják. Ezt követően történhet a konfliktusok, igények elfojtása, elhallgatjuk a problémákat, majd lassan elzárkózunk az emberi kapcsolatoktól, visszavonulunk, ami a teljes kimerülés előszobája lehet.
Mit tehetek magamért?
Az egyéni megelőzés eszköztára egyrészt az egészséges életmód kialakításán, másrészt a stressz hatékony kezelésén, valamint a társas kapcsolati hálón alapul. Előbbi esetében a kellő mennyiségű folyadék fogyasztása, az egészséges étkezés, a rendszeres testmozgás, és a minőségi alvás, vagyis a fizikum rendben tartása segítheti a jóllétet. A stresszkezelésben a rövid és hosszútávú, valamint az érzelmi és probléma fókuszú technikák kombinált alkalmazása javasolt. Azonosítsuk egyéni feltöltődési pontjainkat, szánjunk időt hobbinkra, tanuljuk meg a „nem”-et mondást, sajátítsunk el gyors stresszkezelő technikákat. Fontos, hogy tudatosan építsük támogató hálónkat, ápoljuk azokat a kapcsolatokat, ahová szeretünk tartozni. A kialakult kiégésnél az életcélok tudatosítása, újrafogalmazása, a nagyköves prioritások újrarendezése, az önmagunkra irányuló aktív figyelem, a minőségi társas és énidő biztosítása segíthet.
Mit tehet a szervezet a munkatársakért?
Ez már egy összetettebb és bonyolultabb kérdés. A mai munkaerőpiaci környezetben, amikor a vállalatok mindennapi küzdelmei közé tartozik a munkaerőhiány, szinte törvényszerű, hogy „hajtják” azt, aki van. A célokat, a terveket tartani, teljesíteni kell, nem lehet lemaradás, nincs megállás, nincs lassítás. A kialakult kiégés kezelése elméletben relatíve egyszerű: tehermentesítés az óraszámok vagy a feladatok csökkentésével, a munkatárs támogatása. A gyakorlatban azonban már nem olyan egyszerű a helyzet, hiszen látható, hogy a probléma és a megoldás egymásnak ellentmondanak. A mérlegelés ugyanakkor világosan mutatja az utat, hiszen a kiégésben érintett munkatársak teljesítménye meg sem közelíti az elvárt szintet. Érdemes ezért nagyobb hangsúlyt fektetni a megelőzésre. A vezető például rengeteget tehet a munkatársak jóllétéért „csupán” azzal, ha rendszeres, minőségi visszajelzést, elismerést ad a számukra. Fontos a feladatok, a szerepek és a felelősségek világos kialakítása és követése, amik hiánya az alapvető biztonság igényünket veszélyezteti.
Segíthet a támogató munkahelyi társas környezet kialakítása, amiben megint csak óriási felelőssége van a vezetőnek. Nálunk kevésbé ismert és elterjedt gyakorlatok az érzelmi stressz csoportos megbeszélése, a szupervízió, az esetmegbeszélés.
Amint látható, a megelőzésnek és a kezelésnek is több alternatívája van, azt azonban talán felesleges is ecsetelni, hogy – mint a betegségmegelőzésben – mennyivel egyszerűbb a prevencióra odafigyelni.
Gyakran azonban kifogásokkal élünk, elengedjük a magunkra szánt időt a rövid távú nyereség érdekében, a hosszú távú problémák pedig elvesznek a mindennapok mókuskerekei között. Ha el akarjuk kerülni a kiégést, tudatosítanunk kell, hogy hol tartunk a folyamatban, rajta vagyunk-e a mozgólépcsőn, és milyen apró, kis lépéseket teszünk illetve tehetünk a mindennapokban a jóllétünk érdekében.
Gácsi Anna
Pannonjob